Elbocsátotta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Király Andrást, a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének elnökét miután ő nyilatkozott a HírTV Célpont című műsorának.
Királyt a 444.hu szerint először a műsor miatt számon kérték a munkahelyén, ahol húsz évig dolgozott, majd három munkatársával együtt elbocsátották. A hivatalos indoklás alapján jogszabályba ütköző munkaszerződésük miatt rúgta ki négy alkalmazottját az FKF.
A szakszervezetek elleni támadásként értékelte a történteket a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Kordás László, a szövetség elnöke közleményében azt írta, hogy nem fogják szó nélkül hagyni a szakszervezet képviselőinek elbocsátását.